2017. július 24., hétfő

Sárkány műanyag poharakból


Egy élményekkel teli utazás és egy hét eseménydús táboroztatás volt az ok, amiért egy kicsit pihent a blog is. Az utazás persze csodálatos volt, a meseszép Toszkánába látogattunk el újra, és tíz napon keresztül szívhattuk magunkba a dolce vita érzését - majd erről is beszámolok, de előbb az indulás előtti utolsó alkotásunkat szeretném veletek megosztani. A vakáció éppen akkor kezdődött, és a Kisebbik folyamatosan reklamált valamilyen barkácsprogram után - miután pedig éppen a sárkányok foglalkoztatják, ezen a vonalon indultunk el. 

Mindenképpen valamilyen egyszerű alapanyagot terveztünk használni, így esett a választásunk a 170 Ft-ért vásárolt nagy csomag piros műanyag pohárra. Kicsit kutattunk a neten, ott találtunk egy gyönyörű papírsárkányt, ezt vettük alapul, mintaként, csak persze mi a műanyag poharakat gondoltuk használni hozzá.

Ki is készítettük ezeket, valamint néhány papírgurigát - hamarosan kiderül majd, ez utóbbiakra miért volt szükség.
(Végül összesen 14 műanyag poharat és 7 gurigát használtunk fel.)






A poharakat egymásba helyeztem, és egy kézifúróval egy lendülettel átfúrtuk az összeset.





A papírgurigákat félbevágtuk:






Egy jó hosszú spárgadarabot átvezettünk az egyik pohár alján, és többször megcsomóztuk a végét.





A pohárba helyeztünk egy félbevágott gurigadarabot (ezen is átvezetve a spárgát):





A spárgára újabb poharat, majd újabb gurigát húztunk:





Addig folytattuk ezt, amíg a 14. poharat rá nem húztuk a spárgára.






A spárga végét elcsomóztuk és levágtuk.

Fekete papírra fehér háromszögeket ragasztottunk:





Majd ezeket az első pohár két oldalára ragasztottuk. 
Egy-egy préselt papírgolyóra fekete filctollal körfoltot rajzoltunk, majd pillanatragasztóval a pohárra ragasztottuk.






Piros kartonból kivágtuk a lábakat:





A fej orr-részére színes "lángcsíkokat" ragasztottunk, a fej végére pedig piros papírlebenyeket:





Sárga papírból kivágtunk néhány tüskerészt, és a lábakkal együtt felragasztottuk a poharakra.
Ezután három poharat kifúrtunk, és spárgaszálat rögzítettünk a lyukakba, csomózással:






Utolsó lépésként pedig színes krepp-papírt ragasztottunk az utolsó pohárba úgy, hogy bőven kilógjon, és két zseníliadrót-bajuszszálat rögzítettünk az első pohár elejére.

A sárkányunk ezzel elkészült, és az volt benne a legjobb, hogy a három szállal nagyszerűen mozgatható lett. És mivel kicsinek igazán nem mondható, nagyon jó játék lett belőle a sárkánybarát Kisebbiknek :-)
































13 megjegyzés:

  1. Hát mennyire cuki már! Olyan mint Mushu :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utána kellett néznem, ki is Mushu pontosan, de tényleg nagyon hasonlít :-)

      Törlés
  2. Ez a jószág tényleg kiköpött Mushu, az egyik legkedvencebb rajzfilmhősöm, és a valaha létezett legaranyosabb kínai őrző-védő sárkányka! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már mindenképpen megnézem ezt a rajzfilmet, pótolnom kell a hiányosságokat :-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Úgy örülök, hogy tetszik :-)

      Törlés
  4. BERNATH cigale.nathalie@wanadoo.fr2017. július 25. 9:46

    VERY GOOD IDEA +++

    VálaszTörlés
  5. Nekem is Mushu jutott az eszembe rögtön :o) Fantasztikus lett!!! (Nekem jobban tetszik, mint a papírsárkány...:o)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagy dicséret nekem, mert szerintem olyan szép az a papírsárkány... köszönöm!! :-)

      Törlés
  6. Nagyon ötletes, tetszik! :-)

    VálaszTörlés
  7. A papír valóban nagyon szép, viszont annál meg sem fordul fejemben, hogy azt én is meg tudnám csinálni. (Nincs színes nyomtatóm pl.)
    Ennek viszont nekifogok, mert erős nyomást gyakoroltak rám a család kiskorújai. :)
    És még műanyag poharat sem kell vennem, mert került hozzám poros papírpohár, ami másra már úgysem jó.
    Azt kérdezném, hogy a papír kellékeket mindenhová pillanatragasztóval rögzítetted?
    És a játék során is rajta maradt? (Most, hogy már játszott vele Kisebbik.)

    Ó! És a "kötelező" dicséret:
    Tök jó lett!
    És a Mulant is feltétlenül tessék megnézni, mert tényleg jó. :)
    Angéla

    VálaszTörlés