2017. október 9., hétfő

Tobozsünik


Amikor legutóbb erdőjáráson voltunk, rengeteg csodaszépséges tobozt gyűjtöttünk, kisebb-nagyobb méretűeket. Ezek nagy kincsek, hiszen tudjuk, mennyi mindent lehet belőlük készíteni... de most valami olyasmi született belőlük, ami teljesen rabul ejtette az elsősöket, és több órán át alkották a maguk verzióit. 

A tobozokból ugyanis sünik készültek, házi porcelángyurma felhasználásával - a gyurmát előző este kevertem össze, rögtön dupla adagot, mert sejtettem, hogy lesz keletje. :-) Az egyik kedvenc tapasztalatom egyébként a gyerekekkel kapcsolatban, hogy bármit is alkotnak, rögtön elkészítik az egész családnak. Így aztán nem árt, ha van bőven alapanyag...
A tobozsünik pedig ellepték az egész termet, a kifejlett példányoktól az egészen apró sünbabákig, és természetesen nagyszülő-sünik is lettek szép számban. És ez nagyon rendben volt így. :-)

Persze mint mindig, most is elkészítettem előre a tesztverziót - a gyerekek elé sosem szabad olyan ötletet vinni, amit nem próbálunk ki. Ezek a képek így az én sünijeimet ábrázolják, de meg kell mondanom, a gyerekek által készítettek sokkal, de sokkal helyesebbek lettek.


Először is kikészítettem néhány tobozt:






No és persze a gyurmát is:





Majd a gyurmából formáztam egy sünfejet - vagy valami hasonlót. :-)





A gyurma szélesebbik részét a toboz végére nyomtam. 





A szemek és orrok helyére fekete gyöngyöt nyomtam:





És ezzel készen is lett. Gondoltam, hogy ezt a kicsik is el fogják tudni készíteni könnyedén, és valóban így lett. 
A gyurma egyébként néhány nap alatt teljesen keményre száradt, és tökéletesen rögzül a tobozhoz - így aztán játszani is nagyszerűen lehet a sünikkel. Teszteltük :-)
























2017. október 3., kedd

Az történt ugyanis...


... hogy tanító néni lettem. :-) 
Igen, méghozzá egy Waldorf-iskolában vagyok elsős tanító.  Lehet, hogy meglepően hangzik ez így hirtelen, de igazából eredetileg mindig is ezzel szerettem volna foglalkozni, de az élet közben más irányokba terelt, most viszont végre teljesült ez az álom is. Mert tényleg az, egy álom - sokszor még mindig hihetetlen, hogy ezek a napok velem történnek. Az is hihetetlen, hogy esténként várom, hogy bemenjek az iskolába reggel, hiszen minden egyes nap egészen új dolgokat tartogat, és kedves, apró elsősöket, akik a nehezebb pillanatokban is nagyon szerethetőek, de tényleg nagyon. 

És szerencsére igazán vevők a barkácsolásra, úgyhogy egy kicsit mégis olyan, mintha folytatnám az eddigieket :-)

Az egésznek egyetlen hátulütője van, az, amit láttok is... a blogra jelenleg nem igazán jut idő, hiszen mindemellett még képzésre is járok. Nem unatkozom, no :-)
De bízom benne, hogy hamarosan ismét lesznek bejegyzések itt, mert tervek a fejemben vannak ám bőven...







2017. szeptember 17., vasárnap

Ősz


...és megérkezett végre legkedvesebb barátom, az ősz. 

Nemsokára jelentkezem egy bővebb beszámolóval arról, miért csak ritkán tudok írni mostanában - sok-sok minden történt az elmúlt hetekben... :-)








2017. augusztus 23., szerda

Manólak a kisbőröndben


Egyszer volt, hol nem volt... egy kisvakondos papírbőrönd. A Kisebbik tulajdona volt, bárhová is indult, legfontosabb ingóságait ebbe a kisbőröndbe pakolta. A kisbőrönd éveken át hősiesen tűrte az ide-oda hurcolást, a pattanásig feszülést, az ülésnek használást, igazán mindent, ami nagyon rendes dolog volt tőle, hiszen mégiscsak kartonból készült. Ám ahogyan lenni szokott, a nagyon aktív kisfiúk fontos tulajdonai egy idő után megroggyannak, aztán hirtelen látványosan megöregszenek, míg végül az enyészeté lesznek... de az enyészet nem számolt a Kisebbikkel, aki tisztán látta a kisbőrönd leépülését, és állandó megmentési terveket dolgozott ki a számára. Amikor a karton megtört és megkopott, határozottan állította, hogy "az csak egy karcolás", amikor tönkrement a zár, akkor spárgával kötötte át a kisbőröndöt, végül pedig amikor mondtam neki, hogy most már tényleg itt lenne az ideje annak, hogy megváljunk a kisbőröndtől, tengerkék szemébe könnyeket gyűjtött, és azt mondta, NEM. 

Erre persze így hirtelen nem voltam felkészülve, mert bár eléggé színes egyéniséggel büszkélkedhet, alapvetően szófogadó gyermek, így csak néztünk egymásra csendben, és méregettük az erőviszonyokat. Majd mikor magamban összegyűjtöttem egy hasznos érvrendszert, alátámasztandó a kisbőrönd likvidálását, a Kisebbik egy becsúszó szereléssel azt mondta: Készíthetek belőle valamit?

Persze tudta jól a kis csalafintája, hogy ezzel elevenemre tapint, mert nálunk minden kidobásra szánt tárgyból szabad alkotni... tehát nem tehettem mást, mint elismertem a vereségemet, kipréseltem magamból egy szánalmas "najó"-t, és néztem, ahogy az alma, aki nem esett messze a fájától, rögvest a tettek mezejére lép. 

Mikor vázolta az elképzeléseit, azonnal tudtam, hogy a gyermek abszolút kiütéssel nyert, merthogy nekem ebben egyszerűen részt kellett vennem - úgyhogy engedélyt kértem  a fotózásra, és nekiláttunk a kisbőrönd-megmentési akciónak. 

Mindenbe bele tud rángatni :-)


Következzen két kép a megfáradt kisbőröndről, hiszen ő volt itt a főszereplő (vagy inkább a második főszereplő... :-) ):









A Kisebbik barna festéket kért, úgyhogy egy darabka szivacsra akrilfestéket adagoltam, és ezzel bepacsmagolta a kisbőröndöt. Nem fedte el teljesen az eredeti felületet, de úgy gondolta, így is jó lesz a tervéhez:






Ezután konzervdobozt kért, egy darabig nézegette, majd tanácsot kért, hogyan lehetne faházat készíteni belőle - ezért gyógyszertári spatulákat a konzervdoboz hosszúságára vágtam:






Ezután felragasztottuk ragasztópisztollyal a konzervdobozra a levágott spatulákat:





A Kisebbik pedig az előbb használt barna festékes szivaccsal áthúzogatta a falapokat - mivel a festék közben már félig megszáradt a szivacson, szimpatikusan foltos-kopott lett a bevonat.





Ajtót és ablakot én készítettem a bevont konzervdobozra, szintén levágott-elvágott faspatulákból. Az ablakra persze még függöny is került, amihez az anyagot személyesen a megmentési szakértő választotta.





A konzervházikónak lett teteje is, de erről a fázisról nincs kép -  azt én festettem be, egy kopott, préselt fatálkát felhasználva a művelethez.

A Kisebbik ezalatt földet hordott a megszáradt  bőröndbe:





Végül az útmutatásainak megfelelően berendeztük a bőröndös minikertet. Készítettem egy manócskát az időközben megszáradt konzervdobozházhoz, ezalatt a Kisebbik kiásott egy kakukkfűbokrocskát, és beültette a bőröndbe. Ezután még különféle apróságokat hozott az utolsó simításokhoz, és ezzel el is kezdődött a megmentett, de teljesen átalakított kisvakondos bőrönd új élete.
Most hol ide, hol oda kerül a kertben, és még a kakukkfű időnkénti meglocsolását is meglepően jól bírja - a Kisebbik pedig boldog az új játékkal. :-)