2017. január 23., hétfő

Házi levendulagyurma


Gyurmát készíteni házilag nagyon jó dolog. Az ember persze hajlamos azt gondolni, nincs ideje rá, és inkább megveszi - de ha egyszer kipróbálja, nagyon rá tud kapni az ízére :-) Ugyanis nem telik közel sem olyan sok időbe, ráadásul a készítés folyamatába be lehet vonni a gyerekeket, és büszkeséggel lehet szemlélni a végeredményt... a kész gyurma pedig semmilyen ártalmas összetevőt sem tartalmaz, és árban töredéke a bolti verziónak. 
Nálunk eddig a házi porcelángyurma volt a kedvenc - amióta viszont elkészítettük a levendulagyurmát, már háromszor kellett új muníciót gyártani. Hiszen ki ne szeretne bele egy olyan gyurmába, ami puha, könnyen formázható, csodálatosan levendulás illatú és színű, valódi levendulavirágzattal - és még feszültséglevezetésnek is kiváló, hiszen mint tudjuk, a levendula igazi stresszoldó hatással bír.

Nézzük is, hogyan készül ez a gyurma házilag - a készítéshez a következőkre lesz szükségünk:


  • 2 bögre sima liszt (én 2,5 dl-es bögrét használtam)
  • fél bögre só (finom szemű)
  • 2-3 evőkanál növényi olaj (napraforgó, olíva stb.)
  • lila ételszínezék (én Wilton gélt használtam, ebből egy lencsényi mennyiség is elég) 
  • 5-6 levendulavirágzat - morzsoljuk le a szemeket, csak ezekre lesz szükségünk
  • 3-4 csepp glicerin (patikákban beszerezhető, de érdemes elmondani, milyen célra használjuk fel, úgy szívesebben adnak) - ez el is hagyható, de puhább, selymesebb tőle a gyurma
  • levendulaolaj (100 %-os) - ebből 100 cseppet használtam (kb. a 10 ml-es üvegecske egyharmadát), de lehet többet is, ha még intenzívebb illatot szeretnétek
  • 1 bögre forró víz.






Tegyük egy keverőtálba az összes hozzávalót, és egy kanállal nagyjából keverjük el.





Majd kézzel gyúrjuk össze, míg homogén masszát nem kapunk: ehhez legfeljebb 2-3 perc kell csak. Ha nem állna össze a gyurma, egy pici vizet még lehet adni hozzá, de nekem a fent leírt mennyiségekkel tökéletes lett mindig, remélem, nektek is így lesz. :-)






És ezzel készen is van az illatos levendulagyurma, amivel öröm foglalkozni. :-)
Pontosan úgy lehet használni, mint egy bármilyen másik gyurmát - mi most legutóbb például formákat szúrtunk ki belőle és sütipecséttel nyomdáztuk ki.











Az illatos gyurma még a cicánknak is tetszett :-)





Ezt a gyurmát teljesen keményre lehet szárítani szobahőmérsékleten. A száradás alatt az élénk lilaság szép pasztellszínre halványul majd, és az illat intenzitása is csökken, de amíg dolgozunk vele, csak úgy árasztja a csodás illatot, ezt garantálom. :-)

Kellemes stresszoldást mindenkinek! :-)





























2017. január 19., csütörtök

Zokninyúl


Zokniállatokat többnyire elárvult fél darabokból szokás készíteni, de amikor nemrég megláttam 100, azaz száz forintért egy pár csinos csíkos zoknit, muszáj volt megvennem, mert rögtön megláttam benne az első idei húsvéti nyulakat. 
Igaz, zokninyúl már volt egyszer a blogon, de azóta továbbfejlesztettem a készítési folyamatot, és szerény véleményem szerint így már vállalható külsejű, mégis viszonylag egyszerűen elkészíthető nyuszik lesznek, ezért mindenképpen írnom kell róluk... és hogy miért máris húsvét, amikor addig még egy örökkévalóság van hátra? Hát mert már az is melegít, hogy a tavaszra gondolok... és ez jól jön a mostani hóban-fagyban. Igaz, a hétvégi szánkózás a hófehérben tündöklő Kékestetőnél nagyon jó volt, de azért az még jobb lesz, amikor előbújnak a tavaszi virágok, és az ébredő föld illata beborít mindent.
Ahogy anyukám mondaná, január, február, itt a nyár... és igaza van :-)

A zoknyuszokhoz visszatérve, ezekhez olyan pár alapanyag szükséges, ami viszonylag hosszú szárral rendelkezik:





Igaz, hogy mennyire meggyőzőek a csíkok? Szerintem teljesen érthető, hogy ezt meg kellett venni :-)
Az első lépés kellemesen egyszerű: ki kell fordítani a zoknit. A sarokrész lesz a nyuszi pofija, ezért úgy igazítsuk el a zoknit, hogy ez kerüljön középre.





Filctollal rajzoljuk meg a fülek vonalát:





Majd ezt a vonalat varrjuk le, a lehető legegyszerűbb öltésekkel - én egyfélét tudok, de ehhez az is épp elég. :-)





A varrás mellett vágjuk le a felesleges anyagot - nem kell nagyon pontosan, mert úgyis visszafordítjuk a zoknit, nem fog látszani a vágott rész.





Merthogy visszafordítjuk, éppen most - és kitömjük a füleket, a fejet és a testet tömőanyaggal. (Vagy vattával, mint én, akinek egy picurka tömőanyaga sincs... a tömőanyag - vlies, gyapjú vagy hasonló - persze sokkal jobb, mint a vatta, mert akkor mosható is lenne a figura, de mivel nálam csak dekorációs szerepet töltenek majd be a nyuszik, jó volt így is.) 
A tömőanyagból annyit tegyünk a figurába, amennyivel a formája éppen megfelelő lesz.





Ezután vágjuk le a zokniszárat - erre még szükségünk lesz:





A nyuszi alját öltögessük körbe, és húzzuk meg a cérnát - így szépen bezárjuk a levágott részt.





Ezután a levágott részt húzzuk vissza a nyuszira, pulóverként - az alját, ahol a vágás van, tekerjük kicsit vissza (ezt néhány öltéssel is lehet rögzíteni, de nem muszáj). Ennek a műveletnek az a nagy előnye is meglesz, hogy a nyuszi tökéletesen stabilan megáll majd.





A nyuszi pofijának elkészítésénél már szárnyalhat a fantázia: én szemnek két nagyobb fekete gyöngyöt varrtam fel, orrként egy pici fekete zseníliagombócot, és még mindig ugyanazzal a fekete cérnával beöltögettem a bajuszszálakat is.





Ezzel szinte el is készült a zokninyúl. Azért varrtam még rá gombokat is, de így is sokkal gyorsabban elkészült, mint előtte gondoltam - a társa pedig a kitaposott úton hamarosan megérkezett. 

A zoknifigurákról egyébként mindig egy kedvenc gyerekkori könyvem, a "Zoknidakszli és sokan mások" jut eszembe - ez volt a legelső kreatív könyv, ami a kezembe került. Persze akkor ezt még nem így hívták, és én sem voltam ötévesnél több, de már akkor tudtam, hogy én EZT szeretném csinálni :-) Teljesen elvarázsolt, hogy hétköznapi alapanyagokból ilyen csodás dolgokat lehet készíteni, és soha nem tudtam megunni ennek a vékony könyvnek a lapozgatását. Kíváncsi vagyok, Ti találkoztatok-e ezzel, vagy csak nekem volt ekkora szerelem :-)





És majdnem el is felejtettem végül megmutatni a zokninyulakat :-) 





























2017. január 12., csütörtök

Jégvirágkoszorú


Mostanában a napok főszereplője egyértelműen a hideg. Nekem úgy rémlik, az elmúlt években nem volt ilyen kitartó fagyoskodás, de persze nem olyan rossz ez, hiszen annál jobb bekuckózni a meleg szobába, és talán rémrovarokból sem lesz annyi, mint az enyhe telek után. Reggelenként viszont lelkierő kell az ajtón történő kilépéshez, és a fűtésszámla sem fog boldog perceket okozni, úgyhogy nem árt keresni a fagyos idő további előnyeit, mert őszintén szólva, sok azért nincs neki...
A jégvirág egyébként éppen egy ilyen dolog. Amikor kicsi voltam, kedvenc elfoglaltságom volt az ablakon nézegetni ezeket a csodás rajzolatokat - akkor még persze meg voltam győződve arról, hogy ez a tündérek műve, mit nekem tudományos magyarázat, uggggyan.
A jégvirágok iránti szeretet azóta sem múlt el, még az sem ártott neki, hogy kénytelen voltam időközben belátni, a keletkezésüket illetően sajnos egy hajszálnyival valószínűbb a racionális magyarázat...
Így aztán a jégvirágok lettek a mai bejegyzés témája - igaz, egy kicsit átlényegülve, papírból és nem is virágformában, de a végeredmény nekem mégis azokon a régi ablakokon kinyíló fagyos csodákat idézi.


Első lépésként kikészítettem a jégvirágos témának megfelelő színű-jellegű papírokat:





Majd különféle alakzatokat vágtam ki belőlük, mintalyukasztóval és anélkül:





Elővettem egy szalma koszorúalapot, és körbetekertem fehér krepp-papírral.





... míg kellően jeges színe nem lett.





A papírformákat elkezdtem felrögzíteni az alapra: egyrészt gombostű segítségével, másrészt papírragasztó stifttel.





Így haladgattam tovább, míg a nagyját be nem borítottam:





Végül még kitöltögettem a maradék kivágásokkal az üresebb részeket, és hamarosan elkészült a jégvirágos koszorú, amiről mindig a januári hideg napok jutnak majd eszembe... a nyári kánikulában majd direkt jól jön. :-)




























2017. január 9., hétfő

Sótartók téliesítve


Jaj-jaj, nekem még mindig nem nagyon megy ez az évkezdés... kérem vissza a karácsonyt és a szüneteeeet!! Jó, jó, tudom, már csak 349 nap, de azért ez nem annyira vigasztal. Ellenben kitaláltam a kiváló módszert, amivel nemes bosszút tudok állni az időn, ami jobban elrohant, mint kellett volna: olyasmit készítek, amit karácsony előtt akartam, és ezzel nagyon jó lesz nekem. :-)
Az őszi rendrakások alkalmával találtam a konyhaszekrényben egy régimódi (de nem régi) só- és borstartót, tudjátok, átlátszó, bordázott üvegen egy átlyukasztott fémkupak. Nem használtam ezeket, mert volt másik, de mégsem fordult meg a fejemben, hogy megváljak tőlük, mert tudtam, mit fogok készíteni belőlük, viszont az ünnepek előtt erre már végképp nem maradt idő. Így aztán most alakítottam át a két üveget, egészen pontosan hóemberekké - és tulajdonképpen mikor is lenne aktuálisabb a dolog, mint most, amikor hó is van, hideg meg aztán a kelleténél is több. 


A só- és borstartó tehát eredeti, szekrényben fellelt külsejével:





Először a figurák fejét készítettem el: ehhez két préselt papírgolyót vettem elő. Az orrokhoz egy fogpiszkáló két végét vágtam le, és filctollal narancssárgára pingáltam. A papírgolyókba fúrtam két lyukat - ugyan volt rajtuk egy-egy nyílás, azok túl nagyok voltak az orrokhoz, ezért volt szükség az újakra.





Az orrokat egy-egy pötty ragasztóval a lyukakba rögzítettem, és alkoholos filctollal megrajzoltam a szemeket és szájakat.





A sótartókat teletöltöttem sóval - elvégre a hóemberek pocakja is fehér. :-)





Mivel nyitva akartam hagyni a lehetőséget, hogy a sótartókat egyszer újból lehessen funkcionálisan használni, ragasztópisztollyal rögzítettem a fejeket - ezt a ragasztót később könnyen le lehet húzni az üvegről.





A kupakokat - egy pici fehér zseníliapomponnal együtt - a fejekre ragasztottam. A hóemberkék nyakába mintás vászonszalagot kötöttem, végül pedig újabb két-két pompont ragasztottam az üvegekre. 
Úgy érzem, tényleg kár lett volna megszabadulni a sótartóktól, most sokkal szerethetőbbek, mint korábban. :-)